Két férfi lehetett a bostoni robbantó

Házilag készített pokolgépekkel támadtak

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-18 16:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Két olyan "potenciális gyanúsítottra" összpontosítanak a nyomozók a bostoni maratonon elkövetett kettős robbantással kapcsolatban, akik felvételek tanúsága szerint a merénylet előtt a helyszínen jártak.


A New York Post című bulvárlap szerint a hatóságok tudják, hogy kik láthatók a fotókon, de nincs ellenük bizonyíték, a CNN hírtelevízió ezzel szemben úgy értesült, hogy a két férfi személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. Az egyiknél egy fekete hátizsák, a másiknál egy kék vászonzsák volt. A New York Post egy olyan fotót is közölt, amelyen a két férfi egymás mellett áll a verseny nézői között.

Azt sem a lapnak, sem a hírtelevíziónak nem sikerült megtudnia, hogy vajon a két körözött"potenciális gyanúsított" valamelyike is azonos-e azzal a gyanús férfival, akinek jelenlétét szerdai közlések szerint két biztonsági kamera is rögzítette a második robbantás helyszínén.

A kiszivárgott értesüléseket hivatalosan nem erősítették meg. A nyomozó hatóságok által szerda délutánra meghirdetett, majd estére halasztott sajtótájékoztató végül elmaradt. Az információk ellentmondásosságára jellemző, hogy a CNN szerda délután hatósági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy őrizetbe vettek egy feltételezett elkövetőt, majd a saját hírét kénytelen volt cáfolni.

A bostoni Szentkereszt székesegyházban csütörtökön ökumenikus szertartáson emlékeznek meg a merénylet áldozatairól. Az eseményen részt vesz Barack Obama elnök és Mitt Romney volt republikánus elnökjelölt is, aki 2003 és 2007 között Massachusetts állam kormányzója volt. A küszöbönálló esemény miatt a városban rendkívüli készültséget vezettek be a biztonsági erőknél.

A bostoni merénylet következtében hárman életüket vesztették, és több mint 180-an megsebesültek. A két robbantást házilag készített pokolgépekkel követték el.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megszűnik egy dohányos Kánaán
Bekeményítenek Montenegróban
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Képek Kurdisztánból
Amikor saját könyve nyomában jár egy író
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--