Egyre soványabb a déli-sarkvidéki jég

Túl gyors a jégvesztesség az Antarktisz körül

[j.protic] publikálva: 2017-03-24 12:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Antarktisz körüli tengeri jég valaha mért legkisebb nyári kiterjedését érte el március 3-án, ezzel megdöntötte az 1979 óta tartó mérések rekordját.


Az Antarktisz legkisebb nyári kiterjedése 2,11 millió négyzetkilométer volt, ez 184 ezer négyzetkilométerrel kisebb, mint a korábban a műholdak által mért legkisebb minimális kiterjedés, amelyet 1997-ben jegyeztek fel.

A déli-sarkvidéki tengeri jég 2016-ban korán elérte maximális kiterjedését, amit gyors jégveszteség követett szeptember elején, a nyár kezdetén. November óta az Antarktisz jege naponta döntötte meg a korábbi rekordminimumokat. A jég zsugorodásának sebessége februárban lelassult - ismertette a Science Daily online tudományos lap a NASA-jelentését.

Március 7-én a világ másik felén az északi-sarki téli tengeri jég kiterjedése is rekordot döntött, ekkor mérték a legkisebb téli maximális kiterjedést a feljegyzések óta.

A déli sarkvidéki jég rekordja mindössze két évvel azután következett be, hogy évtizedeken át mérsékelten növekedett a tengeri jég és hónapokon át rekordokat döntött az Antarktisz jegének kiterjedése.

"Nagyon sok az évről évre bekövetkező változás mind az északi-, mind a déli-sarkvidéken, de az Antarktiszon a trendek összességében minden egyes hónapban a jég növekedésének irányába mutattak - egészen tavalyig" - fejtette ki Claire Parkinson, a NASA Goddard Űrkutatási Központjának munkatársa.

A szakértő elmondta, a tavalyi év megdöbbentően más volt, a tengeri jég szembetűnően csökkent az Antarktiszon, de egyelőre túl korai megmondani, hogy ez az év változást jelez-e az Antarktisz tengeri jegének viselkedésében.

"Könnyű lenne azt mondani, hogy az adatok, amelyeket idén mérünk, azt jelzik, hogy a globális felmelegedés elérte a déli-sarkvidéket. Ugyanakkor lehetséges, hogy ez csak egy extrém eset, amely kitolja a változások kereteit. További több évnyi adatra van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, jelentős változás következett-e be a trendekben" - mondta el Parkinson.

Az Északi-sark körüli tengeri jég zsugorodása jelzi leglátványosabban a klímaváltozást az elmúlt évtizedekben. Klímakutatók arra figyelmeztettek, hogy ha változatlan ütemben folytatódik a károsanyag-kibocsátás, 2050-re eltűnhet a tengeri jég az Arktiszon.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint az idei télen legalább háromszor érkezett hőhullám az Északi-sarkvidékre, amikor a nagy erejű atlanti viharok meleg, nedves levegőt hoztak, így a jég újraképződésének idején előfordultak olvadáspont közeli hőmérsékletű napok.

Az északi-sarkköri változások és az olvadó tengeri jég a világ más részeinek éghajlatára is hatással lesz az úgynevezett futóáramlások miatt, amelyek nagy sebességű, vízszintes légáramlási zónák, szerepük van a hőmérséklet szabályozásában - olvasható a jelentésről kiadott közleményben.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vegyen vodkát Csernobilból!
Tudósok ajánlják
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha nem akar autót látni nyaralás közben
Három gyönyörű sziget, ahonnét kitiltották őket
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--