Egészséges ikreket szült egy 73 éves asszony

De hogyan neveli fel őket?

[Kail] publikálva: 2019-09-07 09:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az eset csütörtökön történt, Indiában. Az orvosok szerint a babák és az anyukájuk egyaránt jól vannak. A nőnek ez az első szülése.


India déli részén, Andra Pradesh államban egészséges ikerlányokat hozott világra egy 73 éves nő csütörtökön. A szülést császármetszéssel végezték, az operációt vezető orvos, Uma Shankar közlése szerint az anyuka és a gyermekek is jól vannak. A 73 éves Mangayamma Yaramatinak és 82 éves férjének a lányok az első gyermekeik, a nőnek korábban nem sikerült teherbe esnie. Ezért a közösség, melyben élt "gyermektelennek" bélyegezte, és ez szégyennek számít. Számos orvost felkerestek, és végül mesterséges úton fogantak meg a lányok három orvoscsoport munkájának köszönhetően. Az egyik csoport a nő általános egészségére figyelt, egy másik a táplálkozására, a harmadik pedig a terhességet felügyelte - írja a The Guardian.

A mesterséges megtermékenyítés sikere világhír lett, hiszen az indiai asszony az eddigi legidősebb nő, aki teherbe esett az eljárással – ráadásul első körben. 2016-ban egy másik indiai nő, Daljinder Kaur 72 évesen szült egészséges kisfiút. Nem ők az egyedüliek azonban, akik 70 éves korban még szeretnék átélni a szülői örömöket.

A klinika vezetője szerint sok nő, aki jelentkezik a mesterséges megtermékenyítésre, már volt édesanya, de gyermeke meghalt valami miatt, például egy balesetben. Gyermek nélkül élni India egyes részein pedig egyet jelent a kirekesztéssel, így sokan a társadalmi nyomás miatt is úgy érzik, hogy még ha idősebb korukban is, de szeretnének gyermeket. A jövőt azonban ők sem látják. Amikor arról kérdezték a friss szülőket, hogyan fognak gondoskodni a lányokról, az apuka azt felelte: “Az irányítás nem a mi kezünkben van. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Minden Isten kezében van”.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Megszülettek a Clooney ikrek

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Erdő a falon
Lélegző és lélegzetelállító torony Kínában
PÉNZTÁRCA
Kockázatcsökkentési tippek profiktól
Anyagi biztonság veszélyhelyzet idején
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezt tudnia kell, hogy ne maradjon hoppon!
Jó néhány magyar is megjárta már
RECIKLI

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--